Valahol az egész ügy a jog súlyosan rendeltetetesellenes műkődéséről szól. A mai ” gerinchad” a krisztusi korban járó nemzedék édes gimnazista éveit múlatta, amikor az eset történt. Nem is igen tudják mi volt ez az ügy. Amíg esetjogkent tankönyvekbe kerülhet, addig is eltelik nehány év. S nem is igazán tudom, hogy mit fognak írni a tankönyvírók: sem a jogászkepzésben, sem diplomácia szakon. Most sem lehet tudni, hogy történt az első jogi hiba, diplomáciailag meg igazán nem mondható sikertörtenetnek. Nulla eredményt tudott mindkettő felmutatni, se a jogi, se a diplomáciai helyzet semmit nem tisztazott vagy 13 év alatt.
Most is csak arról van szó, hogy az érintett elszánta magát a szembenezésre, vagy a múlt végleges lezárására – Húsvétkor fogalmazhatunk úgy: a bűnbánatra, vagy inkább a vezeklésre. Na ha ez a jogon vagy a dilomácián múlik, ugyan semmi nem kényszerítette rá erre. Kénytelen vagyok azt gondolni, hogy erre csak a katolicizmusa vitte rá, mert a jogtól meg a diplomáciától – ugyan lehetne élete végeig nyugta, ez már rég eldőlt. Amennyiben pedig így van, akkor az ügyben se az igazságszolgáltatástól, se diplomáciától semmit nincs tanulni valónk. Objektíve két embertől van: a végtelenül szelíd és erős Zoltaitól, meg a vezeklésre ezek szerint képes Tobintól.
Ja ‘ persze – lehet cinikusan hangzik – erre közben ” ráment” valószínűleg mindkettő. Békét egyik sem fog lelni, mert 13 év folyamatos válsághelyzet fenntartása következmenyeinek kiheveréséhez önmagában is kevés mindkettő. A többiröl nem is szólva.
Még csak annyit: ezen közben ma Magyarországon elfelejtettük a ” baleset” szó jelentesét, a joggyakorlat odáig ment már, hogy elvileg járművezetőként meg kéne álmondnom – nem ittasan, nem gyorshajtásban, tökeletesmüszaki állapotban lévő autóval, hibátlan vezetési képesség birtokában vezetve – a szabályokat betartva, hogy majd a velem egyszer konfrontálódó mikor tervezi, hogy felkel, vagy lelép az útra, vagy hibásan mér fel egy előzési helyzetet. ma ott tartunk: ha baleset van, “bűnozőnek is” kell lenni. Na ebben a gyakorlatban is benne van sok-sok Tobin ügy.
Tiszteletem!
Írországban élek. Emlékszem arra a napra, amikor a hírekben volt a gázolás napja.
Külföldi barátnőm van és egy teljesen más aspektusból próbáltam elmagyarázni az ügyet neki; – érzésem szerint – mennyivel keményebb büntetést lehet kint kapni, mint magyar-honban. Egy írországi magyart http://www.independent.ie/national-news/courts/man-who-raped-woman-given-11-years-in-jail-3307808.html
épp a napokban ítéltek el 11 év börtönbüntetésre, mert (bár váltig állította ártatlanságát – épp ezért nem hagyta el az országot három év alatt) állítólag megerőszakolt egy ír lányt. Én most nem is ítélkeznék az ügyben hiszen nem tisztem, de
milyen érdekes, hogy valaki egy erőszakért tizenegy évet kap magyarként Írországban, valaki meg három évet kap két élet kioltásáért írként Magyarországon – ráadásul annak sem lehet érvényét szerezni ennyi idő alatt.
Az Ügyvéd Úr által leírt már-már história alapján úgy érzem (egyébként pedig nap mint nap a magánéletemben is) az írek nem tekintenek egyenrangú partnerként minket. Persze ez a “rebellis” magatartás beléjük ivódott az évszázadok alatt. Csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy minket sem faragtak puhább fából az elmúlt ötszáz év alatt, kitartást és sok sikert kívánok.
Mottó: Nincs megalkuvás!
Szeretném megkérdezni, hogy a “video” végrendelet mennyire elfogadott. Melyik az a végrendelet amit nem ,vagy csak nehezen lehet megtámadni. Vagy a video mellékletként használható, tartalma írásosan rögzítve lenne. Kik azok a családtagok akiknek köteles része van? És az mennyi. Az ingóról is kell nyilatkozni? A haszonélvezet örökíthető?
Várom válaszát.
Üdvözlettel.
György.
A gázoló ügyében annyit szeretnék hozzászolni, hogy a MAGYAR kormánynak sokkal határozottabban kellene fellépni. Tudatosítani kell azt, hogy nem lehet Magyarországgal diszkriminatív intézkedéseket hozni. Tudatosulni kell, hogy mi is EU. állam vagyunk. Legyünk olyanok mint a darázs. Jobb minket tiszteletben tartani mert van “fullánkunk” amit nem félünk használni. Hiába vagyunk kicsik….
Az „ír gázoló” néven elhíresült ügy kapcsán bátran kimondható, hogy hazánkban gyenge lábakon áll független bírák ítélkezési gyakorlata. Számtalan példa van elképesztően gyenge ítéletekre és ezekért a nyilvánvaló tévedésekért eddig egyetlen bírót sem vontak felelősségre, mert nem vonhatók felelősségre! Az „ír gázoló”-t az ítéletid nem kellett volna kiengedni az országból, hanem gyorsított eljárásban kellett volna elítélni, függetlenül attól, hogy már semmi sem kelti életre a gyermekeket.
Véleményem szerint egyáltalán nincs semmi csodálkoznivaló a halálra gázolt gyermekek szüleinek elkeseredésén és a polgárok felháborodásán!
Ha egy könyvelőt évente köteleznek továbbképzésre, akkor nem ugyanezt kellene elrendelni a bírák esetében is? Amíg az Országos Bírósági Hivatal legfontosabb feladatának a tárgyalások jelmezének (talár) viselése a legfőbb gondja, addig ne számítsunk javulásra.
Az ír miniszterelnök hivatalos látogatása semmilyen garanciát sem jelent arra, hogy az elkövetőt kiadják Magyarország igazságszolgáltatásának, de arra sem nagyon lehet számítani, hogy a saját hazájában ítéljék el 12 év után! Az elévülésről már nem is szólva…
Az tény, hogy a két ország kapcsolatának kifejezetten jót tenne az ügy mindenki számára minél előbbi megnyugtató rendezése Írországban, mert ezzel kivehetik a témát a mocskolódó liberális sajtó kezéből és nem kellene a semmire alkalmas Draskovics levelét egy bulvárlapban olvasni, amelyet akár Dávid Ibolyának, az akkori szakminiszternek is címezhetett volna. A jelenlegi miniszter a nemzetközi jog alapján annál többet nem tehet, mint amit tett.
Drukkolok a családnak és dr. Tóth Istvánnak!
Fáy András
Sikert várok.Ez az ügy közjogi aspektusa,nevezetesen a Miniszter Úr fellépése arra irányul,hogy Írországban ülje le a büntetését,ami szintén elfogadható megoldás.Amiben tudjuk, támogatjuk a fellépését.
Közvetlenül nem,de ha a jogsértést megállapítja,-a kiadatási eljárás hibáiról van szó-úgy az ír bíróság kénytelen lesz ismét megvizsgálni az ügyet.

Szervusz István.
Előbb olvastam a hírt, hogy Tobin hajlandó megkezdeni büntetését Magyarországon.
Gratulálok, és köszönöm kitartásodat, igazi, nagybetűs ügyvédi teljesítmény.
Károlyi Attila ügyvéd, Nagykanizsa.
Tiszteletem!
Írországban élek. Emlékszem arra a napra, amikor a hírekben volt a gázolás napja.
Külföldi barátnőm van és egy teljesen más aspektusból próbáltam elmagyarázni az ügyet neki; – érzésem szerint – mennyivel keményebb büntetést lehet kint kapni, mint magyar-honban. Egy írországi magyart http://www.independent.ie/national-news/courts/man-who-raped-woman-given-11-years-in-jail-3307808.html
épp a napokban ítéltek el 11 év börtönbüntetésre, mert (bár váltig állította ártatlanságát – épp ezért nem hagyta el az országot három év alatt) állítólag megerőszakolt egy ír lányt. Én most nem is ítélkeznék az ügyben hiszen nem tisztem, de
milyen érdekes, hogy valaki egy erőszakért tizenegy évet kap magyarként Írországban, valaki meg három évet kap két élet kioltásáért írként Magyarországon – ráadásul annak sem lehet érvényét szerezni ennyi idő alatt.
Az Ügyvéd Úr által leírt már-már história alapján úgy érzem (egyébként pedig nap mint nap a magánéletemben is) az írek nem tekintenek egyenrangú partnerként minket. Persze ez a “rebellis” magatartás beléjük ivódott az évszázadok alatt. Csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy minket sem faragtak puhább fából az elmúlt ötszáz év alatt, kitartást és sok sikert kívánok.
Mottó: Nincs megalkuvás!
Hát aztán maguk nem adják fel. Meddig küzdenek még?
Szilárdan hiszünk az igazunkban.Szerintem nem fogjuk föladni addig amíg célt nem érünk.
Üdvözlettel.
Üdvözlöm.
Szeretném megkérdezni, hogy a “video” végrendelet mennyire elfogadott. Melyik az a végrendelet amit nem ,vagy csak nehezen lehet megtámadni. Vagy a video mellékletként használható, tartalma írásosan rögzítve lenne. Kik azok a családtagok akiknek köteles része van? És az mennyi. Az ingóról is kell nyilatkozni? A haszonélvezet örökíthető?
Várom válaszát.
Üdvözlettel.
György.
A gázoló ügyében annyit szeretnék hozzászolni, hogy a MAGYAR kormánynak sokkal határozottabban kellene fellépni. Tudatosítani kell azt, hogy nem lehet Magyarországgal diszkriminatív intézkedéseket hozni. Tudatosulni kell, hogy mi is EU. állam vagyunk. Legyünk olyanok mint a darázs. Jobb minket tiszteletben tartani mert van “fullánkunk” amit nem félünk használni. Hiába vagyunk kicsik….
Az „ír gázoló” néven elhíresült ügy kapcsán bátran kimondható, hogy hazánkban gyenge lábakon áll független bírák ítélkezési gyakorlata. Számtalan példa van elképesztően gyenge ítéletekre és ezekért a nyilvánvaló tévedésekért eddig egyetlen bírót sem vontak felelősségre, mert nem vonhatók felelősségre! Az „ír gázoló”-t az ítéletid nem kellett volna kiengedni az országból, hanem gyorsított eljárásban kellett volna elítélni, függetlenül attól, hogy már semmi sem kelti életre a gyermekeket.
Véleményem szerint egyáltalán nincs semmi csodálkoznivaló a halálra gázolt gyermekek szüleinek elkeseredésén és a polgárok felháborodásán!
Ha egy könyvelőt évente köteleznek továbbképzésre, akkor nem ugyanezt kellene elrendelni a bírák esetében is? Amíg az Országos Bírósági Hivatal legfontosabb feladatának a tárgyalások jelmezének (talár) viselése a legfőbb gondja, addig ne számítsunk javulásra.
Az ír miniszterelnök hivatalos látogatása semmilyen garanciát sem jelent arra, hogy az elkövetőt kiadják Magyarország igazságszolgáltatásának, de arra sem nagyon lehet számítani, hogy a saját hazájában ítéljék el 12 év után! Az elévülésről már nem is szólva…
Az tény, hogy a két ország kapcsolatának kifejezetten jót tenne az ügy mindenki számára minél előbbi megnyugtató rendezése Írországban, mert ezzel kivehetik a témát a mocskolódó liberális sajtó kezéből és nem kellene a semmire alkalmas Draskovics levelét egy bulvárlapban olvasni, amelyet akár Dávid Ibolyának, az akkori szakminiszternek is címezhetett volna. A jelenlegi miniszter a nemzetközi jog alapján annál többet nem tehet, mint amit tett.
Drukkolok a családnak és dr. Tóth Istvánnak!
Fáy András
Az ír miniszterelnök novemberben Magyarországra látogat.Szerepelni fog a magyar miniszterelnökkel folytatott megbeszélései között ez az ügy?
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Ön szerint mi várható az Ír gázoló kiadatásának ügyében a Magyar igazságügy miniszter nemzetközi fellépésétől?
– Viktor
Sikert várok.Ez az ügy közjogi aspektusa,nevezetesen a Miniszter Úr fellépése arra irányul,hogy Írországban ülje le a büntetését,ami szintén elfogadható megoldás.Amiben tudjuk, támogatjuk a fellépését.
Drukkolunk Önöknek! Ne adják fel!
Köszönjük.Természetesen meg sem fordul a fejünkben,hogy feladnánk.
T. Ügyvéd Úr!
A Strasbourgi bíróság kötelezheti Írországot a kiadatásra?
Közvetlenül nem,de ha a jogsértést megállapítja,-a kiadatási eljárás hibáiról van szó-úgy az ír bíróság kénytelen lesz ismét megvizsgálni az ügyet.
Üdvözlettel.
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Be nyújtották-e már a kérelmet Strasbourgba, és egyáltalán mit lehet tudni a Strasbourgi bíróság álláspontjáról?
Igen benyújtottuk.A Bíróság a kérelmet befogadta,kéri a bizonyítékainkat becsatolni,ezt rövidesen megtesszük.
Üdvözlettel.